2023. január 27. | 14:08

A fiatal férfi elaludt és emiatt lesodródott az útról, a tereptárgyak fogták meg.

Az ügyészség most emelt vádat azzal a 2021 júliusában történt esettel kapcsolatban, amikor egy autóbalesetben egy ember könnyebben, ketten súlyosan megsérültek. A balesetet egyértelműen a sofőr gondatlansága okozta.

Az éjszakai órákban autóztak Opel Corsájukkal, amikor annak 20-as éveiben járó sofőrje elaludt. Emiatt az autó lesodródott az útról és tereptárgyaknak ütközött.

Először egy közlekedési táblát vittek ki, ezután pedig egy beton villanyoszlopnak csapódtak, amely már megállította a kontrollálatlan autót. A történtek ellenére a sofőr karcolásokkal megúszta a balesetet, utasai nem voltak ennyire szerencsések.

A jobb elöl ülő társa nem használta biztonsági övét, így a balesetben egyéb sérülések és zúzódások mellett egyik combcsontját is eltörte. A másik utas a hátsó ülésen ült a balesetkor, neki súlyos belső sérülései keletkeztek az ütközés során.

A hatóságok és a rendőrök hamar kiérkeztek a helyszínre, ahol az autóban ülők kiemelése nem volt olyan egyszerű. Ahogy az ügyészség fényképén is látni, a tűzoltók levágták a Corsa tetejét, hogy épségben kiszabadíthassák annak utasait.

Az üggyel kapcsolatban a Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a fiatal férfi ellen. A vádirat szerint a saját felelőssége volt, hogy fáradtságából kifolyólag súlyos sérülést okozott másoknak.

Az ügyében a Kaposvári járásbíróság fog dönteni. Az ügyészség a férfira a benyújtott vádiratban közérdekű munkára és közúti járművezetéstől való eltiltásra tett indítványt.

Magyarország Ügyészsége