2016. november 14. | 11:12

Plusz lóerők az autó szétbontása nélkül

Aki elgondolkodott már azon, hogy emelné az autója teljesítményét, számtalan lehetősége van rá, ezek közül az egyik a chiptuning, ami sok embernél még ismeretlen és ördögtől való dolog.

Lehetőségek a teljesítménynövelésre

Sokan vannak úgy, hogy növelni szeretnék az autójuk teljesítményét, feltornászni a szunnyadó lóerőket. Ha az autó mechanikáját tuningolják, az egy végtelen körbe hajszolja az autó tulajdonosát, mert tegyük fel, nagyobb motort rakat az autójába, máris erősebb fékek kellenek a járgányba, hogy a nagyobb teljesítményű autót is biztonságosan le tudja fékezni. De itt nem fog megállni a történet, hisz a futóművet is ki kell cserélni, mert ha az 1.2-es motorral rendelkező kis városi cirkálónkba beraktunk egy 2.0 literes motort, már nagyon szépen fog gyorsulni, hasítani, csak épp a kanyarokat nem fogja tudni bevenni. Viszont a karosszériát se árt egy ilyen átalakítás után megerősíteni, és így tovább… Hihetetlen teljesítménynövekedést lehet így elérni, aminek gátat igazából csak a pénztárcánk szab.
Egy Alfa Romeo tuningbox, tartozékokkal

Másik lehetőség a tuningbox, amiről most nem sokat beszélnék, majd egy későbbi cikket szentelek annak is. Működési elve egyszerű: bekötjük a motor és a motortérben levő jeladó közé, megzavarja a jeladó jelét, és lényegében fals jelek által ösztökéli a motort nagyobb teljesítményre. Előnye, hogy nem kell egy több év autószerelői tapasztalattal rendelkező zseninek lenni, bárki be tudja a használati útmutató alapján szerelni az autójába. Hátránya viszont, hogy mivel általában 1-2 jelet alakít át, nincs lehetőség finomhangolásra. Kábé annyira kifinomult egy tuningbox a chiptuninghoz képest, mint az ősember kőbaltája egy 20 éven át kovácsolt szamurájkardhoz képest. A chiptuning ezzel szemben egy teljesen más műfaj. Ahogy a nevében is benne van, a tuning angolul finomhangolást jelent, és lényegében pont ez történik a motorral is, amikor a chiptuninggal megváltoztatjuk a motor karakterisztikáját. De ehhez nem árt egy kis áttekintés, hogy megértsük, mibe is nyúlnak a szakemberek, mit változtatnak meg.

ECU – Az autó agya


BMW-khez motorvezérlő egységek

Chiptuninggal a motorvezérlő egység (röviden ECU, engine control unit) programját írjuk át. Az ECU lényegében egy számítógép, az autó „lelke”, ide futnak be a különböző jelek a motorból, a biztonsági rendszerekből, és az adatokat feldolgozva módosítja az autó épp aktuális beállításait a minél optimálisabb működés érdekében. Korábban nem értettem a filmekben, hogy egy katasztrófa, vagy más miatt kisütik az elektronikát, miért nem indulnak el az autók. Ma már tudom, hogy így kisütik az ECU-t, és az egész elektromos rendszert, nincs kapott jel, nincs amit feldolgozzon, és nem is tud válaszjelet küldeni a motornak. Ilyenkor a filmekben mindig előkerül egy szaki, aki inkább megbuherál egy öreg karburátoros autót. Az ECU a beérkező jelek alapján állítja a befecskendezési időt, az előgyújtást, ha van, akkor a turbónyomást, és így tovább. A nyolcvanas évek közepén, amikor még nem volt elég fejlett a számítástechnika, hibrid motorvezérlő egységek léteztek, aminek az érzékelői analóg módon vették fel a jelet, és továbbították az ECU-nak, ma már minden tisztán elektromos. Miért tudunk pusztán az ECU-programjával növekedést elérni a teljesítményben?

Hogy lehet elérni a teljesítménypluszt?

Sorozatgyártás, és a költséghatékonyság miatt a gyártók nem törekednek arra, hogy teljesen kihegyezzék a motorokat, előfordul, hogy különböző gyártmányú motorokat ugyanaz a motorvezérlő program kezel, így természetesen nem is lehet elérni a lehető legjobb hatásfokot. Ahhoz, hogy átprogramozhassuk a motorvezérlő egységet, elég pusztán az OBD-csatlakozóra csatlakozni (amivel 2000 augusztusa óta minden autó egyformán rendelkezik, hála az egységesítési törekvéseknek), és áttölteni az új motorvezérlő programot. Alapszabály, hogy nem csak 1-1 jelet állítanak át a tuning során, hanem minden, az ECU-ból kimenő jelen változtatnak a kívánt hatás elérésével összhangban, különben elmaradna a várt teljesítménynövekedés, vagy rosszabb esetben károsodhat az autó. Ezért is nagyon fontos, hogy chiptuningra csak megbízható, több év tapasztalattal bíró, jó referenciákkal referenciával rendelkező szakemberhez vigyük az autónkat. Azt is ki lehet jelenteni, hogy nem érdemes az áron spórolni. Mert hát gondoljunk bele: lehet, hogy találunk olyat, aki a piaci árnál jóval olcsóbban vállalja, aztán miután megbuherálta az autónkat, ha nem hozzáértő, ingadozhat az alapjárat, füstölhet, esetleg a diagnosztikai műszerek nem lesznek képesek kommunikálni az ECU-val. Vagy egész egyszerűen nem indul el az autónk. A hiba kijavítása, az esetleges károsodások helyrehozása sokkal többe kerülhet, mint az, amennyit spóroltunk a no-name mesterrel. Akinek neve van a szakmában, garanciát is vállal a munkájára, és amellett, hogy biztonságban tudhatjuk az autónkat, ha mégis utólagos finomhangolásra lenne szükség, általában ingyen elvégzik, hisz csak jó munka kerülhet ki a kezeik közül. A motoroptimalizálás előtt minden esetben egyeztet a szakember az ügyféllel, hogy milyen a motor állapota, hány km-t futott, és lehetőség szerint az igényeinek megfelelően programozza át az ECU-t. És hogy mi az eredmény? A helyesen megválasztott új beállításokkal erősebb lesz a motor, csökken a fogyasztás (hisz nagyobb a fajlagos teljesítmény, a LE/súly arány), jobb lesz a gyorsulás, és csökkenhet a turbólyuk, javulhat a gázpedál reakció. Ez nemcsak élvezhetőbbé teszi a vezetést, de sokkal biztonságosabbá is, hiszen előzésnél nagyobb erőtartalék áll a rendelkezésünkre, hamarabb befejezzük az előzést.
A mester munka közben. Piszok nincs, csak erősebb autó általa!

Ha netán valaki mégis inkább a gyári beállításokat szeretné visszaállítani, úgy simán csak visszatöltik a korábban lementett eredeti motorvezérlő programot az ECU-ba és újra az eredeti beállításokkal fog futni az autó, és nem fog nyoma maradni, hogy át volt programozva az ECU. Hogy mégis mennyi az, amit elő tudunk csalogatni a pluszban motorból, az függ a típusától. Közvetlen befecskendezéses motoroknál ez jellemzően +10-12%, és forgatónyomaték terén 10-15% növekedés várható. A feltöltős motoroknál már jóval nagyobb teljesítménynövekedés is elérhető, tekintve, hogy a turbóval egy újabb olyan komponens jön a képbe, aminek az értékeit állítani lehet. Így a feltöltős motoroknál 20-30%-al erősebb lehet a motor. Ha valakit nagyon érdekel, hogy mégis mennyivel lehet erősebb az autója, itt, az autó típusának kiválasztása után kedvére csemegézhet a táblázatok között.
Lehet ilyen autónk is, csak akkor egy chiptuningnál komolyabb beavatkozást igényel

Mint az látható, nem lesz senkinek se lesz Forma 1-es autója egy motoroptimalizálás után, de kaphat annyi pluszt az autó és tulajdonosa, amivel élménydúsabb és gazdaságosabb lehet a vezetés. Hosszabb távon akár az árát is visszahozhatja a chiptuning, hisz az erősebb motornak köszönhetően kevésbé kell pörgetni ugyanahhoz a teljesítmény eléréséhez. Én mindenképpen egy okos megoldásnak tartom, mert vétek nem kihasználni egy autó rejtett képességeit, ráadásul nem is olyan drága, mintha egy átépítés mellett döntenénk! Ha már chiptuningoltad az autódat, írd le kommentben a tapasztalataidat! Forrás: